MoonDragon Entertainment Fóruma

MoonDragon Entertainment => Csevegő => A témát indította: s4n.ch4n - 2019 március 12, 19:09:55 pm



Cím: Reflexióm a magyar Maker közösségekről
Írta: s4n.ch4n - 2019 március 12, 19:09:55 pm
Üdvözlök mindenkit. A magyar Makerezés vége felé szeretnék reflektálni az elmúlt 11 évre. (Az eleje kicsit mesélős, de az I.3. ponttól a lényeg jön.)

I) Szencsa (s4n.ch4n/San)

1) Kezdetek

Nekem is úgy kezdődött, mint mindenki másnak. Nem volt Internetem és megkaptam az Amnéziát és az Emlékcsavart, majd a Dragon Blade játékokat.  Mindegyiket szerettem és tanultam belőlük. Mikor 13 éves koromra lett Internetem, felmentem a készítők honlapjaira, így kötöttem ki Zrokkynál és megkezdődtek a bonyodalmak.

Mindig is tisztelettudó voltam. Az iskolában minden tanár szeretett és a felnőtteknek soha egy rossz szavuk nem volt rám. Néha szerettem csintalankodni azzal, hogy megvicceltem másokat - például ráálltam a mérlegre mikor más mérte magát. Zrokky akkori fórumán is hasonló jellegűt cselekedtem, amire rá kellett jöjjek, hogy ismeretlen társaságban nem egy jó húzás volt. Az üzenőfalra akármilyen névvel lehetett írni, szóval én beírtam 6 db kérdőjelet és gyerekes megjegyzéseket tettem az oldal minőségére. Ezeket természetesen nem gondoltam komolyan, csak kiváncsi voltam, hogy hogyan reagálnak rá. Nem tudta senki sem, hogy ki szórakozik és már felkészültem, hogy majd elmondom, hogy én voltam, hogy mindenki nevethessen egy jót. Sajnos nem így történt. IP cím alapján megállapították, hogy én írtam őket. Rossz néven vették. Mivel akkoriban tartott a nagy ellentét a "Moondragon fórumosoknak" nevezett csoport (róluk bővebben később) és Zrokky között, Zrokkyék úgy értelmezték, hogy én is egy ilyen Moondragon fórumos vagyok, aki csak beszólni ment oda. Szégyenemben nem mertem felvállalni, hogy én írtam a gyerekességeket miután kitudódott és a nekem nyitott "Nyálkamániákusok" nevű tárgyalás-témában is tagadta kitiltásomig.

Nagyon sokáig lelkibeteg voltam amiatt, hogy engem valahonnét is kitilhattak, mert nem viselkedtem jól. Sokszor próbáltam visszamenni, hogy elnézést kérjek és hogy visszaengedjenek, de Zrokky nem akart. Így kötöttem ki aztán a Gamebomb Ent. fórumán, majd kicsit később az RM-reactor fórumon.

2) RM-reactor
(Noha a Gamebomb fórumon hamarabb voltam jelen, mégis először a reactor-t írom, mert az volt rövidebb életű.)

Erre a fórumra Noanme hívott meg email-ben (a mai napig nem tudom, hogyan szerezte meg a címem, de ez nem is lényeges). Később kiderült, hogy ezen a fórumon a "Moondragonosoknak" nevezett közösség egy része volt jelen, míg a másik részük a sphere.nuskull.hu fórumra írkált felnőtt témákról. A Moondragon fórum nem Maker-rel kapcsolatos témáit menekítették át oda és noanméé volt, de kitiltották a saját fórumáról, mint megtudtam. Néhányuk átjárt az RM-reactorra is mután fel lett dobva a Zrokky téma ott. Lehetőségem volt rátalálni a témára, amiben Zrokky kirakta a Dragon Blade 1 demóját. A téma mára már a net süllyesztőjébe került, ezért csak emlékezetből írom le a tartalmát. Nagy valószínűséggel ez kezdeményezte a viszályt ez a csoport és Zrokky között. Úgy láttam, hogy mindkét oldal hibás volt. Zrokky a játékát nem alázattal reklámozta és a negatív kritikát nagyon rosszul viselte. A kritikák között csak kevés építő jellegű volt - pl.: hogy a Dragon Blade 1-ben sok helyen zavaró, hogy oda nem illő idegen (angol és német) szavak fordulnak elő rendszertelenül -, a többi csak fikázásból állt - "barom bléd", belekötöttek abba, hogy Animés a játék, Zrokky helyesírásán lovagoltak, ilyenek. Ezek alapján érthető, hogy miért tekintett Zrokky erre a csoportra ahogy.

Jó sok tahó gyűlt a Reactoron is össze. Sok oda kirakott játékot hasonlóan szóltak le, mint a DB1-et. Mikor a Steel Widow kitette az Obsilon Seplau játékát, semmi építő jellegűt nem tudtak mondani neki. Egyszer kiraktam egy barátom játékát, a YUME Next-et, mert neki nem volt Internet elérése és vagy az RPG Maker VX-et szarozták, vagy hogy hárem anime stílusú a játék és hogy kitért a japán szavak jelentését leírni megjegyzések formájában. Egy Uriás nevű tag volt a legbunkóbb, aki csak kurva anyázni tudott és Erdo néven is jelent volt a sphere fórumon és a mostani Moondragon fórumon is van néhány hozzászólása.

Egy Sirius nevű tagtól megtudtam, hogy létezett egy RDE2 fórum is. Ez amiatt jött létre, hogy Zrokky egyszer barátokra hagyta a fóruma vezetését míg ő távol volt, de nem tetszett neki ami visszavárta, ezért mindent letörölt. A fórumozók egy pótfórumot kényszerültek nyitni. Ezután Zrokky visszatért egy új oldallal és úgy értelmezte, hogy el akarták lopni a közösségét, ezért lett RDE2 a pótfórum neve. Ebbe a témába nem mentem bele, mivel akkor már nem létezett az RDE2 mikor az rm-reactort nyitották és csak Sirius oldalát hallottam. (Később publikáltak privát beszélgetéseket, melyekben az akkori RDE adminohelyettesek leírták a saját tapasztalatukat, de ez sokkal az rm-reactor megszűnése után történt.)

Az én személyes élményemet a Reactor-on annyiban össze lehet foglalni, hogy próbáltam megfelelni, de egyúttal RDE-re is vissza szerettem volna kerülni, viszont a Reactor fórumosai erősen Zrokky ellenesek voltak. Itt egy ördögi kört jártam le. Zrokky beetett, hogy megbocsájt, ha megvédem őt az oldalon, de esze ágában nem volt. Én lettem a fórum bohóca és mindkét fél nevetett rajtam, hogy egyik pillanatban bocsánatot kérek Zrokkytól, a másikban a dühömet fejtem ki iránta. Jól megzavarodtam akkor, de utána túltettem a lelkibetegségemen.

Végezetül a fórumnak úgy lett vége, hogy noanmével megint összevesztek és letörölte.

3) Gamebomb Entertainment
Ez 2 RDE-fan csapata volt. Az egyiket Shadow-nak hívták, a másikra sajnos nem emlékszek, csak hogy valamilyen Zsolt volt. Shadow volt a normálisabb a kettő közül. Egy ideig beszéltünk és a csapatába is bevett, de ez nem tartott sokáig.

Zsoltnak az eleje óta nem voltam szimpatikus és folyton kitalált valamit, hogy bannoljon a fórumról, amit csak a hármunk látogatott. Az egyik ilyen ok az volt, hogy "offolok" és adott egy hétnyi tiltást érte, amit én észre sem vettem. Mikor MSN-en szó esett róla, akkor olyanokat írt, hogy lehet ad mégegy hetet, amiért nem vettem észre. Ezen kívül abba is belekötött, hogy én kiemeltem, hogy jól megy az angol és szerettem is tanulni. Valaki jó nyelvérzékkel születik, valaki küszködik vele. Én annyira szerettem, hogy gimnáziumban 0 tanulással is ötös témazárókat írtam. Persze, mit tesz az irigység? Állandóan próbált hibát keresni abban, amit angolul írtam. Nem értettem, hogy miért viselkedik így velem és emiatt meg is romlott a kapcsolat köztünk. Shadow Zsoltot pártolta meg és aztán ő jelentette be, hogy ki kellett tenniük engem. Olyan hátulról jövősnek tűnt nekem. Mikor egyedül beszéltem vele, sose mondott rossz szót, de Zsolttal szépen kibeszélt a hátam mögött.

Történt egyszer, hogy Zrokkyék az egyik fórum találkozójukon összevesztek és Zrokky kitiltotta társadminát, Zols-t amiért megpártolta akire Zrokky mérges volt. Többen kiálltak Zols mellett - köztük Shadow-jék is -, jutalmuk pedig az lett, hogy ők is repültek RDE-ről. Ezután Zols az MDE-n leírta véleményét (itt az Off topic-ban), majd a bannolt tagok a Gamebomb fórumára mentek, ami ekkor már egy animés oldal szerverén kapott helyet.

Az új tárhelyen Zsoltiék fejükbe vették, hogy na majd ők felélesztik a Maker közösséget. Tervezték, tervezgették, hogyan csalogathatnák oda az embereket - talán versennyel? Nem szaporítom tovább a szót. Senki nem foglalkozott velük, egy játékuk sem készült el a féltucatból amit bejelentettek, és Shadow és Zsolt összevesztek, mert Zsolt szidta a saját anyját a fórumon amiért Angliába költöznek és még biztos volt valami a háttérben, de ekkor már rohadtul nem érdekelt az egész. Megkapták, amit megérdemeltek - én úgy voltam vele.

4) Elmebeteg trollkodás
Most egy olyat mondok el, amiről csak én tudok. Gimnáziumba kerültem és egyik osztálytársamnak meséltem Zrokkyékról. Nevezzük őt HST-nek. Akkor még barátomnak hittem, de nagyon gerinctelen és megvetnivaló, amit művelt.

Először blogot nyitott Zrokky-ról, amin gyerekes dolgokkal fikázta. Ebbe még betársultam, mert senkinek sem ártott, hogy most pl. paródiát rajzolunk a DB-kről és hasonlók.

Azután, azomban, megtaláltuk Zrokkyékat a MyVIP-en. Normálisan gondolkodó ember el nem tudja képzelni, mik következtek. Videót csinált Zrokkyékról, de olyanokat, hogy mindenféle szennyre meg melegfelvonulásos képekre vágta rá Zrokkyék arcát. HST napiszart nézett, kuruc infot olvasott, egy másik youtube csatornán románokat szidó videókat gyártott - mutatta mindezeket nekem. Tehát csupa törvénybe ütköző dolgot művelt a szülei tudta nélkül. Zrokkyék (RDE és a GameBomb Ent.) azt hitték, hogy én csinálom a videókat és volt annyira patkány, hogy az én nevemen regisztrált beszólogatni nekik. Könnyebb úgy trollkodni, ha más viszi el miattad a balhét, mi?

Egy dolgot sajnos én is műveltem. Most nem fogok mentegetőzni. Egyszer beküldtem a napiszarra Smery-t (ő is admin volt RDE-n). Ha akkor kérdezték volna, hogy miért tettem, nem tudtam volna válaszolni rá, de most már értem. Smery-vel beszélgettem egy ideig és ő próbált segíteni nekem. Sajnos azt ő sem tudta elérni, hogy Zrokky visszaengedjen. HST megjelenése után Smery írta nekem, hogy többet nem akar beszélni velem. Kicsinyes lépés volt, de őt okoltam amiért nem mehettem vissza az RDE-re és egy gyerekes bosszú volt.  Ártottam annak, aki segíteni akart nekem. Úgy, hogy előtte senkinek sem ártottam. Ezek után erősen elgondolkoztam a történteken és tanultam a hibámból. Ilyet soha többet, mert megvetem, aki ilyen.

HST-től meg tudtam szerezni a youtube csatorna jelszavát, ahová a videókat töltötte Zrokky-ékról és letöröltem.

Hogy mi lett HST-vel?
HST összehaverkodott KB-vel, aki az rczgamer youtube trollcsatornáért felelős. HST-n keresztül én is megismertem. KB közelében lakik egy DÁ monogramú kisegítő iskolás gyerek, aki nem tud fogalmazni és írni. Rajta pörögtek. Lementették amit facebook-ra írt és kiadták magukat DÁ-nak és az ő hibásan írt üzeneteit küldték el másoknak trollkodás gyanánt (személyazonosság-lopás). HST 10.-ben bukásra állt és természetesen engem hibáztatott, mert elvárta, hogy én tanítsam meg neki az anyagot. Hiába segítettem, nem tudta felfogni és kibukott. A viselkedése sem volt normális. Nemrég felnéztem a youtube csatornájára és tudjátok mi fogadott? 2019 van és még mindig a szellemi fogyatékos DÁ-t gúnyolja. Szánalom, hogy leragadt ezen a szinten. Örülök, hogy 10. után többet nem találkoztam vele.

Mosom kezeimet.

5) Önreflexió 1
Visszaolvasva amiket régen írtam, először megdöbbentett, hogy régen sokkal nyersebb voltam és nem tudtam magam visszafogni az Interneten. Meg tudom érteni, hogy ellenszenves lehettem, de azt továbbra is fenntartom, hogy GameBomb Zsolt ok nélkül támadott be a kicsinyes megjegyzéseivel.

Annak végülis örülök, hogy túl tudtam tenni azon, hogy kitiltottak RDE-ről, nade erről még lentebb írni fogok.



Cím: Re:Reflexióm a magyar Maker közösségekről
Írta: s4n.ch4n - 2019 március 12, 19:10:44 pm
II) Árgyus

1) Frost Dragon Ent.
HST trollkodása után sok ideig nem mertem Maker közösségekbe menni, mivel mindenki azt hitte, hogy én készítettem az elmebeteg videókat - sok embert rámharagított HST. Egyszer azonban mégis visszatértem, de elővigyázatosságból egy teljesen más néven. A Frost Dragon oldalára mentem, ami akkor az rpgmaker.hu volt. Itt újból felvettem a kapcsolatot a Steel Widow tulajdonosával és onnantól kezdődött a barátságunk. A Frost Dragon-ról annyit érdemes tudni, fő emberből állt. Az egyik az idősebb Frost Dragon, akivel nekem sose volt alkalmam beszélni, a másik Grigor, a harmadik pedig Symon Glorian - a Steel Widow feje. Tehát 2 csapathoz tartozott az az oldal.

Amikor Árgyusként odamentem, Grigor távol volt és csak Glorian adminkodott. Volt ott egy egész jó kis aktív közösség, talán 10 ember. Én igyekeztem elkerülni a régi társaságokat, de egyszer csak előjött Zrokky neve. Mindenki leírta, hogy miért ellenszenves neki, ezzel odavonzva Zrokky figyelmét. Grigor új project-jeiről pedig egyik barátja tájékoztatott minket távollétében. Az akkor kiadott Until You Get There újabb részéhez Glorian odaírta, hogy miért rossz, ami Grigor visszatérését eredményezte. Glorian és minden műve (az összes VVH rész, Obsilonok, egyéb project-ek!!) törlésre került és Grigor egy személyeskedő hírt írt, amiből kiderült, hogy kettejük közt is megromlott a viszony. Ennek senki nem örült és egyértelmű volt, hogy Glorian sokkal többet tett le az asztalra. Aki viszont megemlítette aggodalmát, az ki lett dobva a fórumról. Honnét is ismerős ez? Ezzel érdemelte ki Grigor az "elfuserált Zrokky klón" gúnynevet. Na jó, ez rosszmájú, de mégis nagyon nagy a hasonlóság ez az eset és az RDE2 eset között. Mellesleg, még volt pofája óbégatni, hogy Glorian "rémuralma" alatt már Zrokky-szidásba süllyedt az oldala, holott ezért a weboldalért és a rajta lévő 2 játékért ő a felelős... http://users.atw.hu/gumydragon/fooldal.html

2) RPG Klasszikusok
Grigort is kitüntethettük ezután a szégyenmedállal, mert ő is bomlasztott a maker közösségen. Senkinek nem volt kedve egy olyan oldalon tartózkodni, ahol az admin szidja egy régi barátját minden adandó alkalommal, ezért egy új fórumot nyitottam. Rajtam volt a sor, hogy "végre megmutassam" - igazából semmi ilyen indíttatásom nem volt. A fórumra átrakosgattuk a témákat és Glorian játékait, aztán ment minden tovább. Grigornak a volt fórumosai még beszóltak egy utolsót - Gloriannal az élen, aztán el lett felejtve. Mi is megpróbálkoztunk az RM közösség fellendítésével, mint a GameBomb régen, ha már volt egy vadiúj fórum.

De emlékeztek, hogy mit mondtam az előbb Zrokkyról? Igen, az a téma óta figyelt a háttérből. Én összebarátkoztam Endymionékkal, akik Zrokky oldalán is aktívak voltak. Meséltek nekem, hogy úgy érzik, Zrokky kivételezik a barátjaival és más fórumosokat elnyom (sokkal szigorúbb szabályokat kell betartaniuk, pl. megszabta a minimum szószámot). Én áthívtam őket a fórumomra. Aztán egyszercsak egy olyan hírt kaptam, amit még álmomban sem tudnék összehordani. Zrokky levelezgetett a hátunk mögött, hogy az RPG Klasszikusok fórumon igazából őt szidjuk, csak rejtett témákban. Ezt úgy találta ki, hogy látta, hogy az ő fórumát elhagyják és az enyémre mennek, és rájött, hogy én vagyok "szencsa" (s4n.ch4n, csak szeretett gúnyneveket adni, meg képregényt rajzolt rólam, stb.). Még így is meredek ezt leszűrni. Egyik fórumtag, aki mindkettőnknél jelen volt próbált egy közös facebook beszélgetést szervezni, hogy mindenki béküljön ki. Én felnéztem, de látván, hogy Zrokkyék csak elkomolytalankodták, hozzá nem szóltam. Sajnos Zrokky mindig ilyen összeférhetetlen volt. Ha hajlandó lett volna megbeszélni a nézeteltéréseit és nem a saját igazához ragaszkodik állandóan, akkor talán nem tette volna tönkre a saját közösségét háromszor (erről később).

Felidegesített picit amilyen abszurdumokat állított. A leghajmeresztőbb az volt, hogy mi megkeressük a régebben kitiltott RDE-tagokat és átértelmezzük a tiltásuk okát, hogy Zrokky-t állítsuk be a gonosztevőnek. Akkor komolyan sokkolt, hogy valakinek a fejében ilyen őrült gondolatok megfordulhatnak. Írtam egyszer egy publikus üzenetet neki a fórumomra. Már nem emlékszek a tartalmára, de azt akartam kifejezni, hogy nem róla van szó nálunk és nyugodjon meg, hagyjon békén. Ez is eredménytelen volt. Szilveszterkor "fuck you" gyanánt beírtuk a fórumára vendégként, hogy "forró vizet a kopaszra" (XD), aztán a fórumhoz nem volt kedvem és töröltem.

III) A végleges eltünés határán

1) Zrokky veszte
Lazarus-ominék facebook csoportjára szűkült a maker közösség. Itt megismerkedtem 2 újabb emberrel, akik Zrokky fórumán jelen voltak. Bemutatkoztam nekik és megkérték, hogy meséljem el nekik a történteket, mivel engem "final boss"-ként emlegetett Zrokky minden fórumtalálkozón. Idővel később megkerestek, hogy hoppá, hoppá. Zrokky ismét (ezúttal harmadjára) kiborult. Egy gyerekes félreértésből ezúttal egyik legrégebbi barátját dobta ki, aki az RDE legelejétől jelen volt. Ezen a 2 személy és mindenki más is felkapta a vizet és otthagyták. Zrokky lezárta a fórumát, hogy majd újat nyit. Az új fórumon egyetlen régi téma nem volt fent és azután, megjegyezve, hogy nem volt jó húzás a múltat törölni, Bakemono is otthagyta. Zrokky teljesen egyedül maradt. Itt MoonDragon-on is van egy téma, ahol pár régi fórumosa megjegyzi, hogy végül megkapta, amit megérdemelt ő is.

Végülis, kicsit meglepő, de akkor mégsem vagyok olyan rossz személy, mint amilyennek Zrokky beállított. A 2 személynek ugyanezeket meséltem el őszintén, mint amit eddig leírtam és mégis inkább hozzám fordultak, mint Zrokkyhoz. Kettejük közül az egyik megemlítette, hogy megfigyelte, hogy Zrokky nagyon ragaszkodik a saját igazához előben is.

2) RPG Maker Hungary - Viszlát, Maker #1
Lazarusék csoportjában végül én és Santi lettünk az adminok. Sajnos azt tapasztaltam, hogy nagyon sokan nem bírják elviselni a negatív kritikát. Igyekeztem mindig rávilágítani arra, amin lehetne még javítani és leírtam hogyan. Volt ami személyeskedésbe fajult. Ezen kívül mások is vitatkoztak. Egy tag csapatot toborzott. Volt is egy jelentkező, de nem volt ideje teljesíteni időben, amit megigért és ettől dübörgött az egész csoport. A csapatfő óbégatott, hogy ilyenek meg olyanok a magyarok és hogy nem csoda, hogy itt tart az ország. Előtte is figyelmeztettem már, de itt durvábban leírtam neki, hogy hova tegye magát és hogy ez nem politikai csoport. El is ment, de én voltam a hibás, amiért rendet próbáltam tartani. Santinak ez nem tetszett és kibeszélt, hogy velem van a baj. Én konzultáltam Lazarussal is ezügyben és megbeszéltem vele a helyzetet. Később csak kiléptem, mert elegem lett a folytonos civakodásból.

3) A terminátor is visszatért...
Többen visszahívtak, mivel én és a Steel Widow tagjai tartottuk jóformán életben az egész kócerályt. Glorian szerint én magam egyedül feleltem ezért. Az év elején beleegyeztem, hogy visszamenjek.

IV) Zrokkyról és Magamról
Sokan Zrokkyt tartották felelősnek az RM közösség eltűnéséért. Én is közéjük tartoztam egy idieg, de most már jobban látom. Nem Zrokky egymagában volt a bomlasztó. Már a legelején elkezdődött, az MDE fórumon. Félreértés ne essék, nem tartom az egész fórumot felelősnek ezért, hanem már itt is volt pár ember - mint minden máshol, ahogy általában szokás -, aki negatívan hatott a közösségre. Sok kezdő makeres ambícióját eltiporták a csak fikázással. Zrokky DB1-je kapott építő jellegű negatív kritikát is, de a leszóló kommentek tömkelege és Zrokky egója nem voltak jó hatással egymásra.

A RubyDragon fórumon hasonló tevékenység volt megfigyelhető. Hiába tartották magukat különbnek, ők sem segítettek mindenkinek és volt mikor lehúztak jó játékokat. Erre több példám is van. A legelső egy saját példa. Amikor regisztráltam és senki sem ismert, megemlítettem, hogy szeretnék egy Emlékcsavar remake-et készíteni, mert szeretem azt a játékot és sajnos WinXP-n nem mindig van kedve működni, teljesen kiszámíthatatlan. Aztán jött a rosszmájú megjegyzés a "tárgyalásomon", hogy milyen ember akar pont egy ECS remake-et csinálni, ha nem "MDE merénylő", hisz minden kezdő makeres inkább a saját ötleteit valósítaná meg. Egy újabb saját példám, hogy amikor már RPG portált is üzemeltetett a Zrokky, én feltöltöttem oda is a YUME Next-et az Rm-reactor mellett. Arra olyan kommentek érkeztek, hogy "játszottamazamnéziávalmegadbvelésénisakartamilyet-játék". Zrokky maga meg odafröcsögte, hogy hallotta, hogy "ez a játék arról szól, hogy mi milyen csúnyán elbántunk a készítőjével" (velem, holott nem is én készítettem a játékot). Végezetül, a harmadik példám Glorian játéka. Ő mesélte, hogy sokáig a VVH a DB-k felett volt a toplistán és ez annyira zavarta Zrokky-t, hogy szó nélkül letörölte. Ezt sajnos én nem tudom megerősíteni, de el tudom hinni, hogy tényleg így történt.

A balhé után Zrokky szerette terjeszteni, hogy én bele vagyok őrülve és mindenféle dolgokat nyitogatok/csinálok róla. Nos, ez az "egyik kutya, másik eb" helyzet és "bagoly mondja verébnek". Ő is állandóan velem volt elfoglalva. Képregényt rajzolt rólam, gúnyneveket talált ki a fórumosaival (szencsa, szánsájn), és a "Nyálkamániákusok" témában többek közt rólam mesélt mindenkinek, hogy milyen rosszindulatú és haragtartó vagyok. A témát később titkosította. Az RPG Maker klasszikusok idejében meglátszódott az álszentsége projektálás formájában. Neki a kezdetek óta titkos témája volt, ahol mindenkinek a saját igazát bizonygatta, de engem vádolt meg, hogy én ugyanazt csinálom. A másik vád, hogy én embereket keresek meg privátban, hogy hazudozzak nekik Zrokkyról, szintén projektálás, hisz ő tette ezt azzal, hogy ezeket leírta a hátam mögött. Kettőnk közt nagyjából 10 év különbség megvan (kicsit kevesebb), szóval amikor én 13 éves voltam, akkor ő már felnőtt. Ez egy elég nagy különbség, ha ezt figyelembe vesszük. Amikor én gyerek voltam, hülyeségeket csináltam, és ő felnőttként hasonlóan viselkedett.

Viszont meg is tudom érteni a viselkedését. Az RM-reactoron nem kellett volna beleavatkoznom az "MDE-sek" és Zrokky vitájába, sok bosszúságot megspórolhattam volna mindkettőnknek. Azt meg megértem, hogy HST becsületsértő videóitól elborult az agya. HST nagyon bicskanyitogató volt mindenki számára. Zrokky itt is csak önmagának hitt, szóval az ő fejében én voltam a megszállott gonosztevő, aki ezen videók készítésére pazarolja az idejét. Habár nem vagyok felelős mások tetteiért, én mégis felelősséget éreztem amiért HST elmebetegségét rászabadítottam. A bocsánatkérésem az volt, hogy letöröltem a videókat.

Szeretném mondani, hogy nem tudok haragudni Zrokkyra a történtek miatt, de ez nem lenne igaz. (szerk.: Itt azt akartam kifejezni, hogy teljesen haragudni nem tudok rá a történtekért.) Ahogy ő szerette mások fejéhez vágni, hogy márpedig a múlt rossz tettein nem lehet változtatni, most én is a fejéhez vágom. Azért, hogy háromszor képes volt a saját közösségét tönkrevágni, csakis ő a felelős. Az oldalát mindig úgy reklámozta, vagy legalábbis az a képe volt az oldalának, hogy ott a makereseket szívesen látják. Azonban ez sosem volt igaz. Csak Zrokky barátainak volt fenntartva az a fórum, akivel nem értett egyet, annak rövid távon távoznia kellett. Ha nem önszántából, akkor kerítettek neki valami ürügyet.

Hiába a programozói tudás. Hiába próbált Zrokky mindig olyat csinálni, amit előtte más nem. A hírnévért készítette a játékait. Ennek is köszönheti, hogy egyedül maradt. Talán hálás is lehetnék, hogy így alakult kettejünk kapcsolata. El nem tudom képzelni, hogy mit érezhettek a barátai, akiket egy félresikerült fórumtalálkozó után tett ki és hazudozott a hátuk mögött. (Megjegyzés: már a fórumtalálkozók felvételeiben is vannak árulkodó jelek, hogy nem biztosan olyan jó társaság az. Egyik télen a kereszteződés közepébe építettek hóembereket poénból - közúti veszélyeztetés. Egy másik videóban este petárdával meg rakétával szórakoznak és az a vicces nekik, hogy majdnem fejen találták egymást - életveszélyeztetés.)

V) Viszlát, Maker #2
Lazarus-ominról érdemes tudni, hogy ő a kezdetek kezdete óta jelen volt. Őt csakis kizárólag a maker érdekelte, nem volt igénye a viszályokra. Beszélgetésünkben meg is említette, hogy a sok viszály miatt már a saját csoportjából is kiábrándult. Osztozok a helyzetén. Visszahívott Santi, de azt kell észrevennem, hogy túlzottan elfogult velem. Legutóbb is valami tahóságot írt és mikor megkértem, hogy ne olyan stílusban tegye, visszaválaszolta, hogy ne pont Árgyus oktassa ki ebből.

Az egy dolog, hogy nyers a stílusom. Őszinte vagyok és megmondom, mi az amin javítanék. Azért szúrom ki a legapróbb hibákat, mert a saját munkám is ezen elvárások elé állítom. Sose szólok csak úgy le munkákat, mindig van tanácsom. És ne kelljen már az egekbe marasztalni a szart, hogy nehogy megsértsük valaki lelkivilágát. Azzal nem fog fejlődni. Sajnos vannak, akik ezt nem tudják megérteni és helyette személyeskednek. Hiába hívott vissza Santi, már múlt héten azon a ponton tartottam, hogy vagy őt bannolom, vagy én megyek újra el. Úgysem csinál a tagok nagy része semmit. Páran még dolgozunk játékon, mások csak süketelnek. Santi is elkezdte feltölteni a játékgyűjteményét, de már 1 éve nem volt ideje foglalkozni vele és annyi rálátása nincs a maker-re, hogy egy komolyabb rendszerben/kódban segíteni tudjon.

Nem, helyette inkább beszól nekem. Rossz lett a légkör és már nincs kedvem folytatni. Nem éri meg. Az RPG Maker csak bosszúságot okozott nekem, leszámítva a Steel Widow közösségét. De ha csak a Steel Widow aktív egyedül, akkor RM csoportra sincs szükség, mert egy baráti körre szűkült le a maker. Remélem, értitek.

VI) Végszó
Végezetül megkérnék mindenkit, hogy a megemlített személyeket ne zaklassa. Nem azért írtam le ezt a sok mindent, hogy most valaki megint odamenjen beszólni Zrokkynak és hasonlóknak. Itt a vége, el kell ezt az egészet engedni.

És megjegyzem, elértem amit akartam. Elkészítettem az Emlékcsavar remake-et és ki is került a MoonDragon honlapjára. A VVH sorozat utolsó, befejező - és egyben a legjobb - részében ismét az én kezem munkája is benne van. Én csináltam a térképek jelentős részét és a bugfix-ben is segítettem, noha a játék Glorian érdeme. Lesz még egy végső játékom, amiben egy olyan harcrendszert mutatok be, amilyet még magyar makeres nem hozott össze.

Szóval elnézést a "szencsa rohadjon meg" tábortól, a végén többet tettem le az asztalra, mint mindegyikőtök együtt.

Bocsáss meg, Smery.

(szerk.: Ennyivel tartoztam Zrokky-nak.)

Szép jó napot!